Peszlen Ferenc gondolatai


Minden Általunk megjelentetett cikkel a Magyar mma fejlődését szeretnénk elősegíteni a Minőségi Szakmai Mma edzéseken Keresztül -Amennyiben kedvet kapnál hozzá ,gyere el Hozzánk és Próbáld ki Magad a Magyarország legnagyobb Profi Mma Klubjában  Akár a Kezdő mma edzésen Akár a Versenyzők között

“A múltkoriban közölt írás után Peszlen Ferenc, a BSK Crossfight MMA edzője ezúttal az alapállás kialakításáról szóló gondolataival kedveskedik az ellenfelem.hu olvasóinak, melyek során a különböző lehetőségeken és variációkon is végig megy.

Az alapállással kapcsolatban azt mondhatnánk, ahány ház – vagy inkább, ahány stílus – annyi szokás. Elsősorban természetesen a szabályok adta lehetőségeknek kell optimálisan megfelelni. Például, az ökölvívás adta szabályok egy olyan hosszú és viszonylag keskeny alapállásnak adnak teret, ami más szabályrendszerekben minden bizonnyal óriási hátrányt jelentene.

Elég csak az ökölvívásban extraklasszis Floyd Mayweather alapállására gondolni. K1 szabályrendszerű küzdelmekben egy ilyen alapállással védtelenek lennénk bizonyos rúgásokkal szemben, nem tudnánk megfelelő módon reagálni, védekezni. MMA szabályrendszerben pedig a földre-vitelek lehetősége hatványozódna egy ilyen alapállással. Tehát az alapállásunkat úgy kell, hogy kialakítsuk, hogy a választott szabályrendszernek, melyben versenyezni kívánunk, a leginkább megfeleljen.

Az ökölvívásról és úgy általában, a ringes szabályrendszerekkel kapcsolatban sokkal több írás érhető el, mint az MMA-ról, ahol egyébként stratégiánk, küzdő-taktikánk legalább olyan fontos, mint az adott ellenfelünk személye és várható taktikája. Nézzük tehát, mi a helyzet az MMA-val!

Egyes számú variáció

Amennyiben a párosítás során egy inkább az állóharcot preferáló harcos (striker) egy a földet, földharcot előnyben részesítő harcossal kerül szembe (wrestler/grappler), úgy minden bizonnyal győzelmünk érdekében az egyébként használatos alapállásunknál mélyebb és szélesebb alapállást kell, hogy felvegyünk. Vigyázzunk azért arra is, hogy mobilitásunkból ne veszítsünk túlságosan sokat. Tudva azt, hogy a birkózó a földre szeretné vinni és esetleg ott befejezni a küzdelmet, a csípőt enyhén hátratolva dolgozzunk állásból, hogy minél könnyebben tudjuk kivitelezni a lábvédéseket (sprawl).

Birkózó/grappler az állóharcos ellen

Ebben az esetben mi szándékozzuk a földre vinni ellenfelünket és lehetőleg ott befejezni a küzdelmet. Itt sokkal inkább a földre-vitel előkészítésére, az ellenfelünkhöz ütésekkel, rúgásokkal és /vagy taktikai szögmozgással történő közelkerülésre kell a hangsúlyt fektetni, mint az alapálláson variálni. Természetesen figyelembe kell vennünk, szem előtt kell tartanunk ellenfelünk erősségeit és készülnünk kell azokra a technikai és taktikai elemekre, melyekkel igyekezhet majd minket állva tartani (defenzív lábmunka, hosszú, egyenes ütések, Muay Thai belharc, térd és könyök technikák).

Állóharcos az állóharcos ellen

Itt tudnak kialakulni a leglátványosabb csaták. Itt ellenfelünk, ill. saját erősségeink, esetleges előnyünk és hátrányunk függvényében kell változtatni a standard alapállásunkhoz képest (egy hosszabb végtagokkal rendelkező ellenféllel szemben hogyan tudunk pl. a lehető legkönnyebben köríves technikákat célba juttatni vagy fordítva). A másik lehetőség, hogy egy testrészemet, melyről valószínűsíthető, hogy ellenfelem kiemelten szeretne támadni, mennyire tudom “elrejteni ” a küzdelem közben (pl. sérült combot, bordát és egyebeket).

Birkózó a birkózó ellen

Ebben az esetben is inkább taktikai és technikai csata zajlik majd nagy valószínűséggel állva, a későbbi domináns, előnyt jelentő földpozíció eléréséért, tehát radikális változtatásra ebben az esetben sincs szükség